Magyar Néptánc
Járd ki lábad...

MENÜ

 

Magyarország legkorábbi néptáncai a középkorban kialakult körtáncok voltak. A magyar néptánc szabályozott egyéni és páros formái a 17. és 19. század között keletkeztek. A tánctípusok közül a botoló, a legényes és a karikázó a  régebbi, míg például a csárdás és a verbunkos az újabb táncstílust képviseli. A magyar néptánc legkorábbi időszakára a szent helyeken való táncolás volt a jellemző. A középkorból ránk marad forrásanyagok már a körtáncok és füzértáncok fontosságát hangsúlyozzák, melyet sövény-. illetve baráttáncként is emlegetnek. A 17. század folyamán a körtáncok a fejedelmi udvarokban, a nemesi társadalomban, a polgárság és a parasztság körében egyaránt elterjedtek voltak. A ma már karikázóként ismert-egyneműek által táncolt,énekszóval kísért - tánctípus őrzi leginkább a körtáncok emlékét.

Fajtái:-Nyugat vagy dunai tánc diakletikus
-Középső vagy tiszai tánc diakletikus

- Keleti vagy erdélyi tánc diakletikusKacsintás

 

Néptánc kép 1.

 

 

Ugyancsak a középkor táncvilágához kell sorolnunk a halottas táncot, melynek Dél-Dunántúlon élő változata az úgynevezett Bene Vendel volt, és célja a halál komor hangulatának felidézése és megőrzése. A korai tánctörténeti periódusba tartoznak még: temetésen és halotti toron eljárt táncok.

A 16. és 17. századtól beszélhetünk a hajdútánc létezéséről; melyről néhány beszámoló, mint juhásztáncról, illetve férfitáncról tesz említést. Amellett, hogy katonai funkciókkal is bírt (győzelmi tánc, csata hevében kihívásként járták), párbajszerű küzdelemként, illetve bemutatóként jellemzik a korabeli források. Ide sorolhatóak még a huszár-, illetve fegyvertáncok.

A század folyamán jelent meg a páros táncok új dimenzióját jelentő zárt összefogódzású páros tánc (forgós és forgatós táncok), melyet még "tapogatós táncnak " is neveztek az erősen vallásos írók. A 17. század során indult hódító útjára Európában a lengyel táncok közé tartozó polonaise és mazurka. Az Európa más országaiban divatos társasági táncok magyar változatai is hamarosan megjelentek, így az egeres, süveges, valamint lapockás táncok.

A 18-19. századi képi ábrázolások, már a fegyverrel táncoló csalogatós párost örökítik meg, melynek emlékét a páros botolók őrzik. Szintén a korszakra jellemző, az ugrós páros táncok kialakulása, valamint az úgynevezett pásztortánc megjelenése. Szintén a korszak szülöttei közé tartoznak a verbunk, csárdás, legényes.

 

 

 

 

 

 


Asztali nézet