Magyar Néptánc
Járd ki lábad...

MENÜ

Régi stílusú néptáncaink

A tánc a különböző táncdivatok hatására lényegesen gyorsabban változó műfaj, mint népi kultúránk egyéb ágai. Pontos formáiról, és különösen mozgáskészletéről hiteles történeti forrás nem maradt fenn, így néptáncaink történetében nem tudunk olyan mély nyomokat hagyó rokon népi párhuzamokat kimutatni, mint népzenénk vagy néphitünk esetében. Ismereteink alapján annyit állapíthatunk meg, hogy a Kárpát-medencei népeknél igen népszerű fegyver- és férfitáncok, illetve a reneszánsz kor előtt kialakult archaikus ugrós-páros táncok a kelet-európai közösségekben is igen kedveltek lehettek. A magyar - s a vele együtt élő többi Kárpát-medencei nép - tánchagyománya az európai tánckultúra különleges színfoltját hozta létre, amely egyben sajátos átmenet a balkáni és a nyugat-európai táncrégió között. Amíg tőlünk keletebbre megmaradtak az archaikus lánc- és körtáncok, addig Nyugat-Európában a reneszánsz eredetű páros táncok továbbfejlődtek, szabályozott formát vettek fel. Nálunk, azaz Kelet-Közép-Európában a szóló- és páros táncok rögtönzött előadásmódja maradt fenn.

A történeti feljegyzések arra engednek következtetni, hogy külső és belső hatások következtében a 18. század közepén a magyar tánchagyomány részben átalakult, s a kor kívánalmainak megfelelő új táncréteg jött létre. Az új táncok jelentős mértékben kiszorították a régieket, amelyek csak a peremterületeken, Dél-Dunántúlon, Északkelet-Magyarországon, Erdélyben, s ott is a parasztság archaikusabb kultúrájú rétegeinél, mint például a pásztoroknál, vagy rituális (pl. lakodalmi) szokáskörnyezetben maradtak fenn. Régi táncrétegünkbe tehát azokat a táncokat soroljuk, amelyek bizonyíthatóan már a 18. századi változások előtt léteztek.

Új stílusú táncaink

Az új táncstílus a 18. század derekától összetett gazdasági-társadalmi átalakulást követő ízlésváltozás eredményeként alakult ki. A többnyire kulturális önellátásra berendezkedő jobbágyság elindult egy sajátos kelet-közép-európai paraszti polgárosodás útján és bekapcsolódott a nemzeti kultúra kialakítására irányuló szellemi mozgalom áramlatába. Az új táncstílus kialakulása csak áttételes eredménye a kor gazdasági-társadalmi változásainak. A változás fő tényezője esetünkben a megjelenő táncdivatok sorozata, amelyek időben és térben eltérően hatottak. Egy-egy újabb hatás esetleg csak időlegesen, felszínesen érintette a korábbi hagyományt, és voltak közöttük olyanok, amelyek az új táncstílus kiindulási pontjaként értelmezhetők.

Az új magyar táncstílus kialakulása egybeesett a nemzeti öntudatosodás, a nemzetei kultúra kialakítására irányuló szellemi mozgalmak áramlatával. Magyarországon kezdetben a rendi jellegű függetlenségi törekvésekkel indult meg ez a folyamat, amely főleg a nemzeti külsőségekhez való divatszerű ragaszkodással kapcsolódott össze, és a nemzeti nyelv, irodalom, viselet, zene és tánc magyarosításában nyilvánult meg. A 18. század végi nemesi magyarságtudat a történeti múlt emlékeiből és hagyományaiból merítve egy idealisztikus táncot szeretett volna kialakítani önmaga kifejezésére, amelyre a magyar katonatáncokkal azonosított férfitáncot, a verbunkot tartották a legalkalmasabbnak Ekkor alakult ki a lovas katona nemzet mítosza, melyhez leginkább a méltóságteljes, hősi pátoszt kifejező lassú, - Csokonai szerint - ázsiai gravitást(komolyságot, méltóságot) magában hordozó férfitánc illet. A nemzeti zenei karakter megfogalmazása is a verbunkból indult ki, s az első műtánc kísérlet, Szőllősy-Szabó Lajos 1840-ben készült "Körmagyar" c. koreográfiája is e táncot választotta témájául.

 

 

 

A 19. század közepétől már a modern igényeknek megfelelő nemzeti társastánc kialakítására is törekedtek. Mintának a francia és lengyel kötött szerkezetű páros táncokat tekintették, de később az elemi erejű csárdás divat elsodorta e műtáncokat. A csárdás elterjedésében nagy szerepet játszottak a "táncmesterek", aki az új nemzeti táncokat a mezővárosi és a paraszti közösségekben tanították. Hatásuk azonban időleges volt, mert a tánciskolás szabályozottsággal szemben a parasztság megtartotta kötetlen, szabályozatlan előadásmódú férfi- és páros táncait, s csak motívumokat kölcsönzött a tankoreográfiákból.

 

 

Asztali nézet